Tusrajz

Tusrajz Radnóti Miklós, Turek Miklós, Nágel Kornél, Versszínház, tus, Radnóti Miklós, zsinagóga Az itt látható képek az illusztrációs sorozatokat megelőző időben készültek, 1996 és 2006 között, a későbbi anyagok vázlataiként.

A tus számomra mindig a kísérletezés mellett a valódi, sokszor spontán megélt pillanatok képi megjelenítésének egyik legkedveltebb eszköze.

A képek ecsettel, japán tussal vagy csőtollal készültek, nagyrészt pauszra vagy szentendrei papírra.

Tusrajzok

    Tusrajz érdekességek, bejegyzések

  • A tusrajz technikai leírása 2012.05.27

    Tusrajz, eszköz, festőeszközök Tusrajz, eszköz, festőeszközök Tinta (latinul: tincta) oldószerben vagy vízben feloldott festékoldat. Tollal, ecsettel rajzolnak, festenek, vagy írnak vele. A sűrűbb tintákat litográfiához, nyomtatáshoz használják.

    Összetett anyag, mely oldószert, pigmenteket, festékanyagot, gyantát, kenőanyagot, felületaktív anyagot, apró szemcséjű anyagot és egyéb adalékanyagokat tartalmaz. Ezek az összetevők a tinta hordozói, befolyásolják a száradását, folyékonyságát, és megjelenését. Tartalmazhat kevés kötőanyagot is.

    1. Története:

    Nagyjából 5000 évvel ezelőtt Kínában kifejlesztették azt a tintát, amellyel kőnyomatot tudtak készíteni textíliákra, és képek is készültek így. Ez a tinta fenyőfa koromból, lámpaolajból, pézsmából és állati bőrök zselatinjából készült. Más korai kultúrák is készítettek tintát gyümölcsökből, növényekből és ásványokból. Kínában a hagyományos leírás szerint a tus fenyőfaszurokból és szezámolajból előállított lámpakoromból készült. Ezt marhabőrből előállított enyvvel főzték össze, majd kámforral illatosították. Ezt követte a préselés tuslepényekké és a szárítás papír és falevelek közt.

    Egyiptomban Kr. e. 3000-től volt ismert a tinta. Babfélék héjából, csírájából, tintahal által termelt festékanyagból és fémekből készítették. A nagyjából 4500 éves múmiákat indigóval festették. Valószínűleg koromból és szurokból készített írófolyadékot is használtak.

    Az ókori Rómában az atramentumot használták, ez egy különösen fekete tinta. Ciceró beszámolt egy receptről, mely szerint a tintahalból is nyerhetnek ki tintát. Ezt a barnásfekete színű anyagot nevezték szépiának. Kr. u. 200 körül elterjedt volt az ezüst tintával való írás. A vörös tintát a cinnabaritból nyerték, melyet higannyal, kénnel és hamuzsírral kevertek össze. Kék tinta indigóból, kobalt-, vagy réz-oxidból készült.
    Középkor [szerkesztés]

    A középkori Európában pergamenre írtak. A szerzetesek egy ideig a kínai tust használták a kódexekhez. A XI. században Theophilus barát létrehozta a vastartalmú csersavas tintát. Valószínűsíthető, hogy egy pár évszázaddal korábbi tintareceptet módosított. Vasgálicoldat, gubacsból főzéssel nyert csersav és sűrítőanyag (általában gumiarábikum) képezte a tinta anyagát. A tinta először kékesfekete nyomot hagy a papíron, azonban idővel fakó barnásra, feketére váltja színét. Boyle angol kutató megfigyelésének köszönhetően tudjuk, hogy ez a színváltozás az oxidáció eredménye.

    A XII. században galagonyabokor, csipkebokor vesszőjét vágták ki és hagyták száradni. Ezután a kérgét összezúzták és vízben áztatták nyolc napig. Amikor a víz vörösesbarnára színeződött, addig forralták, míg a folyadék be nem sűrűsödött és feketére nem változott. A folyamat közben bort adtak hozzá. Ezt az eljárást addig ismételték, míg a kéreg teljesen ki nem lúgozódott és a festékanyagok fel nem oldódtak. Ezután a napon pergamenben kiszárították és használat előtt az így nyert port meleg borral vegyítették. Nem száradt ki olyan gyorsan, mint a gubacstinta, ezért a toll hegye sem dugult el olyan könnyen. Egy másik, aranybarnás színű festéket higany és arzén-szulfid keverékéből készítettek.

    Johannes Gutenberg egy újfajta, nyomtatásra alkalmas tintát fejlesztett ki 1450-ben. A XII. században változatos keveréket képeztek fémszulfátokból, gubacsból, gumiból és vízből. Ezek a tinták azonban mind foltot hagytak a nyomtatás során. Végül egy olajos, koromból, terpentinből, makk-olajból készült, lakk-szerű tinta bizonyult alkalmasnak a célra.

    A jelenkorban az íráshoz használt tintákban a kevés oldott anyag tartalom a jellemző, ami a kátrányfestékek elterjedésének kedvez. Ennek köszönhetően változatos színű tinták ismertek. Jó a fedőképességük, vízben jól oldódnak, savat nem tartalmaznak.

    Az írógépekben a tinta szerepét a vele átitatott párna vagy szalag vette át. Az ilyen tintához felhasznált kátrányt a víz helyett olajokkal és egyéb zsiradékokkal hígították, hogy megelőzzék a gyors kiszáradást.

    2. Oldódó festékanyagú tinták:

    Ezekben a festékanyag oldott formában van jelen. Előnyük, hogy könnyen használhatóak és hogy a festékanyagok nem rakódnak le bennük. Így a vékony tollak, töltőtollak sem száradnak be. Hátrányuk, hogy gyakran kevésbé színtartóak és nem állnak ellen a kémiai hatásoknak.

    3. Vízbázisú tinták

    Elsősorban írásra állítják elő őket. Sokkal lassabban száradnak, mint a más bázisú vagy más kötőanyagú tinták és nem ütnek át a papíron.

    4. Oldószeralapú tinták

    Sima felületeken való írásra készítik őket (papír, fóliák stb.). Papíron nagyon erősen és gyorsan átütnek. Oldószer lehet az alkohol, az etilacetát, ritkábban a toluol vagy a xilol. A kötőanyagok gyorsan elpárolognak, így a festék gyorsan száraz réteget képez. Időközben Németországban előállították a felhasználó szempontjából egészségesebb denaturált szesz alapú festéket.
    Nem oldódó festékanyagú tinták [szerkesztés]

    5. Pigmentes tinták

    A pigmentek nem oldódnak a vízben, szemben a festékekkel. Nagyobb a színezőerejük, a fénytartó képességük, a vízállóságuk és a kémiai ellenálló képességük. Hátrányuk, hogy a pigmentek gyorsan leülepednek, ezért stabilizálni kell őket a tintában. A világos színeknél könnyű megkülönböztetni a festék alapú tintákat a pigmentestől. Mivel a pigmentes tinták jobban tapadnak a papír felületéhez, mint a festékbázisú tinták, ezért kevesebb is elég belőlük ugyanahhoz az erős színhez. Ebből következik, hogy kimosni is nehezebb őket. Ezért ezt olyan helyeken alkalmazzák, ahol nagyon fontos, hogy ne sérüljön az információ. A színárnyalatot, a telítettséget, a fényességet a pigmentek típusa, fajtája határozza meg.

    6. Tus

    Összetételének meghatározása nem egyszerű feladat. Ez a kötőanyag sellak vizes oldata, vagy vízoldékony műgyanta lehet. Vízálló tust sellak-szappan felhasználásával lehet előállítani. Az úgynevezett művésztusok finom koromból, sellak-szappanból, vízből és adalékanyagból készülnek

    Világító tinták Az ilyen tintáknál nagy jelentősége van a fluoreszcenciának. A festékanyag megköti az UV-sugarakat és hosszú hullámú sugarak formájában bocsátja ki. A világító tinta több fényt ver vissza, mint a környezete, ezért tűnik nekünk úgy, mintha világítana. Ez egy hagyományos izzó fényénél nem figyelhető meg, mivel az nem bocsát ki UV-sugarakat, de nappali fényben kiválóan látszik. Sőt ultraibolya sugárzás melle

    7. Színei:

    A tinták színe a felhasznált festékanyagok jellegétől függ. A mai tintákban minden oldható vagy nem oldható festékanyagot fel tudnak használni. A tinták színe az oldott festékanyagon kívül a felhasznált oldószertől is függ. Néhány festékanyag alkotóelemei:

    A kék tintához leggyakrabban a vízben jól oldódó trifenilmetán alapú festékeket használják
    A piros szín elérésére az eozin nevű festékanyagot használják
    A tinta zöld színét az indigó adja
    A ruhafestésnél használt fluoreszkáló festék színét és tulajdonságát a fluoreszceintől nyeri
    A feketénél, hogy jó fedőképessége legyen, nagyon sok pigmentet használnak fel

    8. Felhasználása a festészetben

    Az első tussal rajzolt művészi munkák valószínűleg Kínában vagy Japánban készültek. Ott fejlődött ki a kalligráfia első formája. Európában sok scriptoriumban készültek a művek díszítései és kalligrafikus írásrészei színes tintával. A tust a rajzfelület magába szívja. Ezért, a széntől és a grafittól eltérően, itt nincs szükség más rögzítő anyagra.



    Felhasznált irodalom:

    http://www.vilaglex.hu/Lexikon/Html/Tinta.htm
    http://www.digit.hu/tintafajta.html
    http://www.kfki.hu/chemonet/hun/teazo/festek/tus.html
    http://www.worldwideschool.org/library/books/tech/printing/fortycenturiesofink/toc.html



  • A hazai tusrajz egyik legnagyobb mestere: Szalay Lajos 2012.05.27

    Szalay Lajos, Miskolc, Kaláka fesztivál, Petruskó Norbert Szalay Lajos, Miskolc, Kaláka fesztivál, Petruskó NorbertSzalay Lajos, Miskolc, Kaláka fesztivál, Lóverseny, CsiszárSzalay Lajos, Miskolc, Kaláka fesztivál, Petruskó Norbert, DosztojevszkijSzalay Lajos, Miskolc, Notre dame, TemplomSzalay Lajos, Miskolc, pán, pegazus, mitológiaSzalay Lajos, Miskolc, Kaláka fesztivál, Petruskó Norbert, Kentaur, mitológiaGenezis, Szalay, Tus, mesterGenezis, Szalay, Tus, mester, Jézus Szalay Lajos
    festő, grafikus

    (Őrmező, 1909. február 26.–Miskolc, 1995. május 1.)

    Művészi pályáját festőként kezdte, azonban elég hamar kizárólagosnak hitt eszköze lett a tus-tollrajz. Tanult a miskolci művésztelepen és főiskolai tanulmányai szünetében 9 hónapot (1930-31) Párizsban töltött, ahol elsősorban Picasso művészetét tanulmányozhatta. 1947-ben Párizsban dolgozott, 1949-1960 között a tucumáni Egyetemen és a Buenos Aires-i Képzőművészeti Főiskolán tanított. Tanítványa volt pl.: Enrique Barilari, Carlos Alonso.

    A magyar grafikus generációkra elsősorban a Genezis c. művével hatott az 60-as, 70-es évtizedben. New York-i periódusa (1960-88) után visszatért Miskolcra. Szociális igazságkeresést, etikai tartást sugalló rajzai a hétköznapi életből, a Bibliából és a mitológiákból merítik a témájukat. Az indulati fűtöttség párosul az általa megújított egyéni rajz-nyelv, figurális rajzstílus megteremtésének a szándékával.

    A pőre vonal, a fekete tus vékony vagy vastagodó-összetorlódó hajlítása: önmagától elvárt és meghonosított alkotói gyakorlata, amely már a 40-es években egyéni rajzstílusként rögzült. A könyvet (önálló rajzkönyv vagy illusztrált) a közönséghez jutás kiállításoknál is hatékonyabb eszközének vallotta. Az önálló rajzkönyvet, mint a művek adekvát megjelenését, ő honosította meg a magyar művészeti könyvkiadásban.

    Magyar- és világirodalmi alkotások, versek, regények és drámák illusztrálása mellett készített könyvborítókat, színes könyvtáblákat (Magyarországon elsősorban a Singer és Wolfner Kiadónak - Új Idők Irodalmi Rt.). Illusztrátorként a szöveg mellé illesztett rajzai minél gyakoribb megjelenését szorgalmazta.

    Megjelent illusztráció-sorozatai mellett tervben maradt: Dosztojevszkij: Karamazov testvérek (csak rajzolt, szöveg nélküli rajzkönyv-kiadása), Cervantes: Don Quijote rajzegyüttese és a 60-as évektől tervezett rajzos önéletrajza (ÉletRAJZ). Hazajövetelekor 450 rajzát magyarországi múzeumoknak ajándékozta. Munkásságát bemutató állandó kiállítását a Miskolci Galéria üzemelteti (Miskolc, Petro-ház, Hunyadi u. 12.) 1992. október 22-től.

    Díjai:

    1928 – KÉVE grafikai díj
    1936 – Budapest székesfőváros festészeti ösztöndíja
    1944 – Szinyei Merse Pál Társaság Zichy Mihály grafikai díja
    1947 – UNESCO ösztöndíj, Párizs
    1972 – Dózsa György születésének 500. évfordulóján meghirdetett pályázat első díja
    1980 – Magyar Népköztársaság Zászlórendje
    1982 – IBA – Internationale Buchkunstausstelung Leipzig, ezüstérem
    1988 – Miskolci Téli Tárlat, nagydí1
    1989 – Doctor Honoris Causa (Tiszteletbeli doktor), Magyar Képzőművészeti Főiskola
    1989 – Kiváló művész
    1990 – Miskolci Téli Tárlat, a Miskolci Galéria díja
    1992 – Kossuth-díj
    1993 – Miskolc Megyei Jogú Város díszpolgára

    Forrás: Rézkarcfitness.hu
    http://rezkarcfitness.blogspot.com/2011/10/honap-alkotoja-szalay-lajos.htm



/ Gyors belépés ide kattintva >>>