Gerendás Péter-Faludy GyörgyCD, illusztrált verseskötettel

Bartók országában, Gerendás Péter, Bartók országában, Gerendás Péter, Hangzó Helikon 2006

Verseskötet CD-melléklettel

Nágel Kornél illusztrációival

„Gryllus Dániel keresett meg azzal az ötlettel, hogy készítsek lemezt Faludy György megzenésített verseiből, mert hallotta egy korábbi alkotásomat. Nagy kedvvel láttam neki a munkának, annál is inkább, mert az elmúlt évek során baráti viszonyba kerültem a költővel. Néhányszor alkalmam volt őt életéről kérdezni, és ezek a pillanatok különösen kedvesek és érdekesek voltak számomra. Albert Einstein, József Attila, Karinthy Frigyes, Szilárd Leó - a „legendák” életre keltek szavai nyomán, hiszen mindegyikőjük személyes ismerőse, utóbbi rokona volt. A velük kapcsolatos történetek felejthetetlenek számomra. A versekkel a munka során még mélyebb és intimebb viszonyba kerültem, mint korábban, amikor csak olvastam őket. Igazi öröm volt minden perc, amelyet a stúdióban töltöttem. Remélem, a kedves hallgatónak legalább annyi élményt fog szerezni, mint nekem az elkészítése.” (Gerendás Péter, 2006. augusztus)

"Faludyt olvasni, hallgatni, illusztrálni: csoda. Ritka pillanatok szerencsés együttállása hozta létre a kötetben található illusztrációkat. Klasszikus grafikai technikával készültek a képek, így tudtam kifejezni a versek örök érvényű, igaz mondanivalóját, és ahogy a nyomódúc a papírba préselve hagyja a nyomát, e versek is így vésődtek még jobban belém.Az illusztráció számomra elsősorban a versek mélyebb és másfajta megélését jelentik, és azokra az alkotókra, akiknek irodalmi művei megérintenek, a megismerésüktől kezdve példaként tekintek. Azt az élményt, amit ők nyújtottak, csak úgy tudom elmondani, hogy egy kicsit más szemszögből bemutatom, hogy a műveik képben kifejezve milyen hatással voltak és vannak rám.Köszönöm, hogy a Mester és Gerendás Péter alkotótársa lehettem."

(Nágel Kornél, 2006.)

1. Nem édeskés köztünk az óbor...
2. Meditáció
3. Nyugat Ausztrália
4. Marrakech
5. Chanson a párisi szépasszonyokról
6. Ezerkilencszázötvenhat, te csillag
7. John Doe beszél
8. Kasba
9. Kínai vers: A rózsabárka
10. Koldusdal


/ Gyors belépés ide kattintva >>>