Kaláka-Szabó LőrincCD, illusztrált verseskötettel

Kaláka, nagybőgő, színpad, mikrofon, Szabó Lőrinc Kaláka, nagybőgő, színpad, mikrofon, Szabó Lőrinc Tán húsz éve, vagy pár hónappal több talán, hogy Lóci szinte ránk parancsolt: énekeljétek el a Kortársak-at. Mielőtt nekiláttunk volna kikeresni a kötetből, átadta kinyomtatva a verset és a fenti két sort aláhúzta, mondván: ezt ismételjétek meg! Így lett. Elénekeltük, megismételtük, fel is vettük a Kaláka 25 c. lemezünkre. Akkor már 1994-et írtunk. Tíz évvel később elindult a Hangzó Helikon sorozat. Kaláka - Kányádi; Sebő – Nagy László; Cseh Tamás – Ady és így tovább. Volt, hogy 5 kötet is megjelent egy év alatt. Közben tervezgettünk. Felírtuk a költők neveit, akiktől kötetet adnánk ki, végigsoroltuk, kik lehetnének az előadók, sokan meg is kerestek minket ötletekkel, örültünk a sorozat fogadtatásának, elismeréseinek.
Kezdettől fogva szerepelt a megénekelni vágyott költők listáján Szabó Lőrinc. Egyszer megkérdeztem Lóci feleségétől, Évától, hogy ki énekel Szabó Lőrinc verseket, akiről én esetleg nem tudok. Gondolkodott kicsit, aztán szúrós szemmel rám nézve kérdezte: csak nem azt akarod mondani, hogy nem a Kaláka fogja énekelni a Szabó Lőrinc verseket a Hangzó Helikonban? Már nem emlékszem mit válaszoltam, de, ahogy mindennek meg van a rendelt ideje, úgy tűnik a Kaláka – Szabó Lőrinc-nek a 2011. év volt. Januárban nekiláttunk, válogattunk, olvasgattunk, eldöntöttük, hogy régi dalokat újra felveszünk, műfordítások is szerepelnek majd. Márciusban mentünk először stúdióba. Aztán nyáron is született néhány új ének, szeptemberben ismét stúdió, de közben már kezdtük énekelni a dalokat. A Szeretlek, szeretlek bemutatója épp Buenos Airesben volt. Bár a közönség negyede, ha értett magyarul, nem sokat kellett tolmácsolni… Novemberben elkészült a könyv, és a CD.
Fogadják szeretettel!         
            
Gryllus Dániel


1. Kortársak
2. Reggeli ének
3. Tegnap megbántott valaki
4. Lóci verset ír
5. Ima a gyermekekért
6. Különbéke
7. Hajnali rigók
8. Kaland
9. Tengeren
10. Vízipók
11. Tücsökzene (1, Nyugodt csoda; 2, Síppal, hegedűvel)
12. Nyitott szemmel
13. Szeretlek
14. Dsuang Dszi álma
15. Hajnali látomás
16. Hazám
17. Tao Te King

MŰFORDÍTÁSOK

18. W. Shakespeare: 75.szonett
19. F. Villon: Apró képek balladája
20. F. Villon: Siratom ifjúságom
21. Samuel Daniel: Ha majd…
22. Ch. Morgenstern: Léckerítés – A költői menyét – Az árva ümög
Becze Gábor: 17

Gryllus Dániel: 6, 9, 11, 14, 19, 21

Gryllus Vilmos: 2, 4, 5, 12, 16, 22,

Radványi Balázs: 1, 3, 7, 8, 10, 13, 15, 18, 20

Előadja a Kaláka:

Becze Gábor: ének, nagybőgő

Gryllus Dániel: ének, citera, furulyák, klarinét, kantele, pánsíp

Gryllus Vilmos: ének, gitár, cselló, koboz

Radványi Balázs: ének, mandolin, 12 húros gitár, ukulele, bendzsó, kalimba, cuatro, cselló

Közreműködik:

Zsoldos Béla: ritmushangszerek

Felvétel:

Intersound stúdió – Nyerges András Imre: 1-6, 8-17, 19-20

Phenix stúdió – Jánossy Béla: 7

Tom-Tom stúdió – Kölcsényi Attila: 18

Mastering: Intersound stúdió


/ Gyors belépés ide kattintva >>>