Lovasi-Lackfi JánosCD, illusztrált verseskötettel

Lackfi, Száz vers, könyv, antológia, világirodalom Lackfi, Száz vers, könyv, antológia, világirodalom
„Ezen az albumon nem vagyok szerző, nem játszom semmilyen hangszeren, nem nagyon ordítozom, tehát semmi olyat nem csinálok, amit a Kispál és a Borz zenekarban. Sokan, akiknek mutattuk a felvételeket, nem hitték el, hogy én énekelek. Ennek örülök. Régi vágyam volt, hogy csak amolyan szócsőként elmondjam más gondolatait. Mint ahogyan az is - ez még visszavan -, hogy valahol a háttérbe húzódva játsszak, néha belehuhogjak egy refrénbe, hogy huhú, és legyen időm összemosolyogni a dobossal, hogy „de jók vagyunk, mi?”. Na és persze mindig szerettem, ha a dolgok úgy állnak össze, mintha eleve így kéne lenniük, ha egyszerűen csak összesimulnak, mint a hullámok a parton.”
Lovasi András

A Hangzó Helikon-sorozat 15. kötetében az ismert rockzenész, dalszerző, énekes: Lovasi András, kortársának, a sokoldalú költőnek, műfordítónak, Lackfi Jánosnak a versei hangzanak el. Kettejük között a kapocs Lovasi régi barátja, Heidl György egyetemi docens, eszmetörténész, aki a versekhez zenét szerzett. A kedvtelésből, szobai muzsikálás céljából készült anyag teljes albummá akkor állt össze, amikor a dalokat meghallotta Gryllus Dániel, és lehetővé tette azok megjelenését a rangos Hangzó Helikon-sorozatban. A felvételen a szerzők és az énekes ismeretlen vagy alig-alig ismert arcukat mutatják meg. Kiderül, hogy Lovasi tud szelíden is énekelni, Lackfi verseinek mélyén rockos-bluesos ritmusok és gondolatok lüktetnek, Heidl pedig nem csupán a katedrán képes előadni, hanem gitárral a kezében is. A jól ismert muzsikustársak is különböző zenei világokból érkeztek. Zongorán az After Crying-alapító, néhány éve már csak akusztikus zenét komponáló és előadó Vedres Csaba játszik, gitáron közreműködik a népzenészként ismert Szabó Attila, a Csík Zenekar egyik prímása, a doboknál a Kispál és a Borz együttesből ismert Bóra Áron ül, a basszusgitárt pedig testvére, Bóra Dávid kezeli, aki egyben a Lovasi-Lackfi-Heidl-album hangmérnöke. A kötet illusztrációit Losonczy István készítette.

1. Babzsák
2. Befejezetlen alma
3. Kerthelyiség
4. Gubóban
5. Billentyűk
6. Hajdu-tánc
7. Egyre
8. Régi erdő
9. Csak
10. Véletlen
11. Szélmagasan
12. Ködkép
13. Lacrimoso
+1. Nagy, zene (bonus track)


/ Gyors belépés ide kattintva >>>