Both Miklós

Gitárprímás, virtuóz. 

E kettő a legjobb jelző, ami az embernek eszébe jut, ha látta és hallotta a fehér Stratón játszani. A rockzenétől elindulva, a Barbarón át jelenleg új zenei dimenziókat hódít meg a Napra zenekarral és hasonlóan kiváló zenészbarátaival együtt (Szokolay "Dongó" Balázs, Ferenczi György, stb).

A Napra zenekarral közösen 2007-ben jelent meg Jaj, a világ című bemutatkozó lemezük Ben Mandelson és Rob Keyloch két ismert londoni producer segédletével.

• 2008-ban a Jaj, a világ album Fonogram díjat nyert, amellyel az év nagylemeze lett világzene kategóriában.

• 2009-ben a Hangzó Helikon sorozat felkérésére készült Radnóti Miklós versmegzenésítéséért Budai-Díjjal jutalmazták.

• 2010-ben kérik fel szólistának a Rendhagyó Prímástalálkozó formációba, amely még ebben az évben megjelenteti első albumát. A Rendhagyó Prímástalálkozó formációban szólistaként még jelen van Dresch Mihály, Pál István „Szalonna”, Balogh Kálmán, Lakatos Róbert, valamint Vizeli Balázs.

• 2010-ben jelentkezik a Napra második, "Holdvilágos" című albumával, amely mind a közönség, mind a szakma elismerését is meghozta.

• 2012-ben jelenik meg a "Naiv" című albumuk.

Diszkográfia:

Tisztelgés az Illés zenekar előtt - Amikor én még kissrác voltam, 2005.
Barbaro - Barbaro III, 2006.
Jaj, a világ!, Napra 2007.
Both Miklós - Radnóti, Hangzó Helikon 2009.
Rendhagyó Prímástalálkozó, 2010.
Cseh Tamás emléklemez - Eszembe jutottál, 2010.
Holdvilágos, Napra 2010.
Naiv 2012.

Napra honlap
miklos.anga.kis@mmmbooking.hu
+36 (70) 398 9216